Fodrozódott a napsugár a Bródy Sándor utcán, belekapaszkodott a péntekbe, a májusba, a Gutenberg téren játszó gyerekek zsivajába, a morcos virágárus élettől ráncos kezébe, aki az azáleákat rendezgette.
Ma már egyre kevesebben vesznek azáleát is, gondolta a virágárus, pedig az egyik legszebb, amit a Jóistenke teremthetett, ő is ezt kapta Miklóstól ötvennyolc nyarán, amikor visszajött a Miklós.
Akkor már hat éve nem látta, mindenki mondta neki, hogy ez várható volt, Miklós sosem nézett körül, ha a műhelyben suttogott, a javításra váró Wartburgok és a bilikék Ladák között a szabadságról és demokráciáról, és ő is mindig mondta neki, hogy ez nem lesz jó, de Miklós nem hallgatott senkire, fiatal volt, és eszeveszettül hitt mindenben, ő pedig ilyenkor becsukta az ablakot, és esténként imádkozott a férjéért.
Úgy tűnik, nem eleget, vagy nem jó imát mondott, Miklós egy reggel elment a közértbe, azt mondta, tíz perc, mentek volna az Ilonkáékhoz, ő visszakiabált, hogy siessen, mert elkésnek, mindig a Miklós miatt késnek el.
Négy órát várt a férjére, mire rájött, mi történhetett.
Miklóst tizenhat évesen ismerte meg, ő utazott vonattal Szegedre, Miklós pedig felszállt Cegléden, kiskacsákat vitt egy kosárban az anyjának, a nagynénje, Piroska adta őket neki.
Akkor is ilyentájt lehetett, május, az ablakon tűzött be a nap, a lányokon ringott a rövid szoknya, akkor még nem volt ilyen bolond az idő, és emlékszik, nem lehetett lehúzni a fülke ablakát, majdnem megsültek, Miklós pedig valahogyan huzatot csinált, ránézett, és azt mondta, csak nehogy elrepüljenek a kacsák, és nem lehetett kibírni, nevetni kellett, mert Miklós mindig úgy mondott dolgokat, hogy azokon nevetni kellett, a félmosolya és a vakító zöld szemének nem lehetett ellenállni.
Ő sem tudott, és hozzá is ment feleségül négy év múlva, húszévesen, övék volt az egyik első esküvő a háború után, a szétbombázott Budapesten alig páran gyűltek össze.
Nehéz esküvő volt, ő azokra gondolt, akik elmentek, Miklós szemében pedig kissé megkopott a fény, ő egyszerű nővérruhában állt, legalább valami fehér volt rajta, nézte a Miklós kezét, nézte a félmosolyt, semmijük sem volt, csak ők ketten egymásnak a vakvilágban, ő akkor is várt Miklósra, ha neki megmondta, hogy visszajön, akkor visszajön, ötvennyolcban is visszajött, ő nem félt.
A virágárus nézte a játszótéren a gyerekeket, nekik nem volt egy sem, pedig mindig úgy képzelte, szőke fürtös lánya vagy fia lesz, Miklós is szőke volt, neki meg bodros a haja, biztosan valahogy így néztek volna ki, de nem így alakult az élet.
” Fiatalasszony, nem tudunk segíteni ” – mondta neki az orvos a János kórházban, december volt, a trolibuszok is alig jártak, annyira hideg volt, hogy a közértben pirosra csípte a fagy az asszonyok kezét, ő pedig elhagyta valahol az egyujjas irhakesztyűjét, Miklóstól arra a karácsonyra kapott másikat.
Ő bólintott és hazament, főznie kellett, Miklós pedig valahol szenet hajkurászott a városban, a karácsony mindig így telt náluk, kavargatta a halászlevet, és potyogtak a könnyei a piros zománcfazékba, arra gondolt, hogy ez lehetetlen, hogy legalább egy kis darab a Miklósból ne éljen tovább ebben a világban.
Miklós hazaért, tiszta szénpor volt, és ő állt a konyha közepén az ételszagban, a fején kendő, és a férje csak ránézett, és a kezébe vette az arcát, utána már ketten álltak ott, ő akkor jött rá, hogy élete legjobb döntése volt, hogy azon a nyáron, tizenhat évesen nem várta meg Pista bátyjáék fuvarát, és inkább vonatra szállt.
A virágárusra árnyék vetült – a bolond fiatalasszony állt előtte a szomszéd házból.
Ez mindig kitalál valamit, már megint hogy néz ki, gondolta a virágárus, fatalpú rózsaszín cipő van rajta, mint azokon a lányokon a fapapucs, néha meg rózsaszín, máskor meg lila a haja, Miklós biztosan mondta volna, hogy olyan ez, mint az arapapagáj, és ő szigorúan nézett volna rá, mert ilyet azért mégsem mondunk.
– Csókolom, én azáleát szeretnék – mondta a lány, ez sem lehet több húsznál, gondolta a virágárus, gyerekhangja van még, fiatal ez még, pedig úgy tud nézni néha, gyakran jár-kel itt erre, olyan álmodozó, mint amilyen ő volt ennyi idősen.
Ennek még fogalma sincs arról, hogy az élet egy nagyon, nagyon hosszú folyamat, gondolta a virágárus, ezek a mai fiatalok mind olyan türelmetlenek, csak rohannának előre, de ők is ilyenek voltak Miklóssal, drága Miklós, tavalyelőtt vitte el a szíve.
Ő mondta, hogy ne egyen zsírosat meg húst hússal, de Miklós nem engedett, neki pedig sosem volt szíve nemet mondania az urának, a temetésen ott állt, és arra gondolt, jó házasság volt az övék, talán az egyik legjobb, ami lehetett.
Most csak az azáleák maradtak, az üzlet, Miklós ragaszkodott, hogy legyen neki, gyerekkora óta szerette a virágokat, értette őket, ő a panelban is megtermesztette a paradicsomot meg a paprikát, Miklós csak bámult, ő pedig nevetett, nem olyan nagy kunszt ez, mondta, és titokban iszonyú büszke volt.
De Miklós elment, az üzlet pedig maradt, a Bródy Sándor utca is maradt, a május is maradt, most meg itt ez a bolond, aki azáleákat akar venni.
Betekerte a növényeket újságpapírba, meg ne haljanak, be is nedvesítette a szárukat, hátha így tovább húzzák, ő mindig sajnált szálas virágot adni, úgy érezte, megöli őket, de a vevőnek ez kell, ő pedig nem fog vitatkozni, akkor vigye csak a halott virágokat, ha azt akar.
Elbújt a Nap, a lány levette a napszemüvegét, a virágárus visszaszámolta a tenyerébe az aprót, és belenézett a lány szemébe, ennek is pont olyan zöld macskaszeme volt, mint a Miklósnak, és egy pillanatra már nem volt sehol a bolt, a tér, a lány, csak ők voltak ketten, a Miklós, meg ő, ötvennyolc nyarán, amikor nyikordult az anyjáék kertkapuja, és ő futott át az udvaron, és látta a férje szőke haját, a kezében az azáleákat, és azt mondta Miklósnak,
– Jó, hogy megérkeztél már, azt mondtad, csak tíz perc lesz…
_____________________________________________________________________________________________
Az @ykonszept fül alatt a tervező, Meyer Eszter-Virág 2006-2017. között írt blogjának archív szépirodalmi művei olvashatók – ezek adták a későbbiekben az Y Konszept és az Y Konszept Signature darabok szövegeit.
Az archív, szerkesztetlen írások gyűjteménye folyamatosan frissül – megosztásukkal a cél a textilre vitt élettörténet hátterének megismertetése veletek.
A novelláról készült kollekciót itt tudod megnézni.