Őrület – gondolta a buszsofőr, miközben a megállóban várt -, őrület, hogy minden reggel erre a lányra várok.Már megint hogy néz ki. Kócos a haja,

 Te Erzsi, azért jól felszedtél mostanában, végre terhes vagy? Nem-e? Miért nem?Hogyhogy nem akarod? Jaj, Erzsikém, ne aggódj te emiatt, úgyis megváltozik majd a döntésed.Ja,

  Tegnap végighúztam az ujjam Melindánál a zongorán – megnéztem, felgyűlik-e az ujjbegyemen a por, mint ahogyan a sivatag homokja nyugszik jótékonyan a rég elfeledett

  Ördöglakat vagyok én, a saját magam ördöglakatja. Nem tudom kinyitni mindazt, ami bennem van; a zenéket, a könyveket, a rajzokat, mindazt, aminek te a

Maguk zuhanyoznak mindig felettem? Vegyenek egy gumiszőnyeget, kérem, a zománckádjukba, minden tusolásukat hallom.   Tudod, Eszterke, én úgy szeretem az operát… mindig mentünk hangversenyekre. Tudod,

  Fodrozódott a napsugár a Bródy Sándor utcán, belekapaszkodott a péntekbe, a májusba, a Gutenberg téren játszó gyerekek zsivajába, a morcos virágárus élettől ráncos kezébe,