Az Y Konszept vintage műhelyként indult 2017 decemberében - az irodalmat szerettem volna ötvözni a vintage divattal és annak reciklikálásával. Így készült el 2018 februárjára a legelső, Azáleák című Y Konszept kollekció, mely Závada Péter verseit viselte újragondolt, kézzel festett farmerkabátokon.

2019 novemberében debütált a márka Signature vonala – a szitázott pólók, pulóverek és hudik már a korábbi novelláim szövegeit viselik magukon. Ha egymás mellé teszed őket, megkapod a történetem, szoktam mondani.  

És mint minden fontos dolog az életemben, ez sem történhetett volna meg nélkületek – így az oldalon látható képeket mind tőletek kaptam. Köszönöm, hogy támogattatok!

Az elmúlt három évben nagyot léptem előre, ahogyan az Y Konszept is – a folyamatos fejlődés, önreflexió volt az, ami eddig és ezután is vezetni fog. Megtisztelőnek érzem, hogy az Eszterésagidák online művészeti közösség alapítójaként más hazai művészek, alkotók munkáit is megismertethetem veletek az ykonszept.com-on.

Köszönöm, hogy velem tartasz!

Eszter,
a tervező

Az Y Konszept vintage műhelyként indult 2017 decemberében – az irodalmat szerettem volna ötvözni a vintage divattal és annak reciklikálásával. Így készült el 2018 februárjára a legelső, Azáleák című Y Konszept kollekció, mely Závada Péter verseit viselte újragondolt, kézzel festett farmerkabátokon.

 

2019 novemberében debütált a márka Signature vonala – a szitázott pólók, pulóverek és hudik már a korábbi novelláim szövegeit viselik magukon. Ha egymás mellé teszed őket, megkapod a történetem, szoktam mondani.

 

És mint minden fontos dolog az életemben, ez sem történhetett volna meg nélkületek – így az oldalon látható képeket mind tőletek kaptam. Köszönöm, hogy támogattatok!

 

Az elmúlt három évben nagyot léptem előre, ahogyan az Y Konszept is – a folyamatos fejlődés, önreflexió volt az, ami eddig és ezután is vezetni fog. Megtisztelőnek érzem, hogy az Eszterésagidák online művészeti közösség alapítójaként más hazai művészek, alkotók munkáit is megismertethetem veletek az ykonszept.com-on.

Köszönöm, hogy velem tartasz!

Eszter,
a tervező

25 ezer Forint értékű rendelés esetén megajándékozunk egy Színházista kulturális határidőnaplóval!