Ördöglakat vagyok én, a saját magam ördöglakatja. Nem tudom kinyitni mindazt, ami bennem van; a zenéket, a könyveket, a rajzokat, mindazt, aminek te a zárját valahogyan megtaláltad bennem; mindazt, amit úgy érzem, csak melletted lehet észrevenni, különben mélyen lüktet a felszín alatt, mint a halak a befagyott Balaton jege alatt.
Ördöglakat vagyok, amit csak a te ujjaid nyitnak; azok a gyönyörű hosszú, zongoristaujjak, amik szeretettel és kedvesen érnek mindenhez, mert te is ilyen vagy; egész életed óvatos mozdulat minden olyan törékeny felé, mint én.
Ugyanígy mosod el a borospoharakat, ugyanígy simogattad meg mindig Szvetát és Szonját, ugyanígy játszol a gitáron – mintha a poharak, a cicák, a zene és én éppannyira kevéssé lennénk kitapinthatóak, mint a gyengén lüktető pulzusok.
Ugyanígy takarsz be esténként; ugyanilyen finoman simítod végig az arcom, amikor elmész mellettem, ugyanígy érintesz meg és simogatsz a tekinteteddel.
Azt hiszem, büszke vagy rám, pedig talán tudod, hogy folyamatosan hazudok. Se fele olyan jó, okos, szép, tehetséges és ügyes nem vagyok, mint amilyennek te gondolsz – én csak a te fényedet tükrözöm vissza.
Olyan vagyok, mint a prizma, vagy a rozsdafoltos, régi tükröm, ami mindig elmosódva mutat és visszaveri Újlipót fényét a dróttal körbefuttatott fehér falakra; én vagyok az egyik Danaida, aki az anyja, a nagyanyja, a családja bűnét próbálja egész életében jóvá tenni, én vagyok az örökké vizet hordó a lyukas hordóba; én vagyok a köröket folyamatosan futó, aki mindig egy szinttel feljebb lép a spirálon; a kívülre rézszínt ragyogtató, a saját sötétségében rezzenéstelenül fekvő, míg meg nem jelensz te; én vagyok a törékeny konyakos pohár cérnavékony, karcsú nyaka; én vagyok, aki rezzenéstelenül áll a szélben, és akit őrülten körültáncolnak a hófehér, áttetsző függönyök; én vagyok az egyetlen, az örök, a modernkori, a folyamatosan izzó
a kifelé ragyogó
a legmagasabb
a segítő kezet nyújtó és másikkal szépen lassan megfojtó
a palántákat ültető,
a nyílt sebet sóval felszóró
a folyamatosan rezonáló
egyetlen,
legmagányosabb
legörökebb Danaida.
_________________________________________________________________________________________________
Az @ykonszept fül alatt a tervező, Meyer Eszter-Virág 2006-2017. között írt blogjának archív szépirodalmi művei olvashatók – ezek adták a későbbiekben az Y Konszept és az Y Konszept Signature darabok szövegeit.
Az archív, szerkesztetlen írások gyűjteménye folyamatosan frissül – megosztásukkal a cél a textilre vitt élettörténet hátterének megismertetése veletek.